#Szekeres Imre


Elvtársak! A tüntetések után húzzatok el…
 

Elvtársak! A tüntetések után húzzatok el…

Igen: kérjetek bocsánatot tőlünk: bal- és jobboldaliaktól, liberálisoktól és konzervatívoktól, és húzzatok el! Előzőleg még adjátok át listás parlamenti helyeteket a nem túl nagyszámú, még nem kompromittálódott, ifjabb szocialista párti társaitoknak, és húzzatok el! Szentirmay László véleménye.

Szentirmay László Szentirmay László



HM-es korrupciós ügyek: Hende szerint Szekeres politikailag felelős
 

HM-es korrupciós ügyek: Hende szerint Szekeres politikailag felelős

Hende Csaba csütörtökön a Tv2 Mokka című reggeli műsorában azt mondta, az előző miniszter egy bűntény kivizsgálásra adott utasítást, ez egy századosnak a "pénzátadási aktusa", s ebben az egy ügyben mára 20 ezredes, tábornok, főosztályvezető, vezérigazgató és ügyvezető igazgató szerepel.

MTI MTI

MSZP: Matolcsy Györgynek mennie kell!
 

MSZP: Matolcsy Györgynek mennie kell!

A szocialisták szerint az elmúlt kilenc hónapban nagy mértékben visszaestek Magyarország gazdasági fejlődésének esélyei. Szekeres Imre országgyűlési képviselő keddi sajtótájékoztatóján pártja nevében azt javasolta a kormányfőnek, mentse fel a nemzetgazdasági minisztert.

MTI MTI


Szekeres: „Eljött az igazság pillanata”
 

Szekeres: „Eljött az igazság pillanata”

A szocialista országgyűlési képviselő a miniszterelnököt bírálta keddi sajtótájékoztatóján, amiért Orbán Viktor a Wall Street Journalnak adott interjújában komoly megszorításokat helyezett kilátásba. A körvonalazódó segélyezési politikát például „teljes lelkiismeretlenségként” aposztrofálta.

hvg.hu hvg.hu






Vesztegetés: több katonatiszt is vádlott lehet?
 

Vesztegetés: több katonatiszt is vádlott lehet?

A Magyar Nemzet keddi számában azt írja: február végén vagy március elején vádat emelhetnek a Honvédelmi Minisztériumnál a szocialista Szekeres Imre minisztersége alatt folyó, bűnszövetségben elkövetett vesztegetés ügyében.

Hírszerző/FH Hírszerző/FH

Ötpontos gazdasági intézkedéscsomag az MSZP-től
 

Ötpontos gazdasági intézkedéscsomag az MSZP-től

Az MSZP a többi között azt javasolja a kormánynak, hogy csökkentse üzemanyagok jövedéki adóját január 1-jéig, törölje el azokat az adókedvezményeket, amelyeket kizárólag a nagy jövedelműek kapnak, és a társasági adó helyett a társadalombiztosítási járulékokat csökkentse.

MTI MTI




 

"Amit a Fidesz és a KDNP művel, az nem tisztességes"

Nemcsak alkotmányellenesek, de a józan észnek is ellentmondanak a különadóról és az Alkotmánybíróság jogkörének módosításáról elfogadott törvényjavaslatok - mondta Szekeres Imre az InfoRádió Aréna című műsorában.

InfoRádió InfoRádió